Richard Toll-Velingara (350 km)
Fincsi volt vadkempingezni a szavannán. Az idillit csak a környéken legelésző, éjszakára is kint hagyott szamarak artikulátlan üvöltése törte meg. Na meg, hogy ugyebár a toalett is hiánycikk erre. A vándor mit tehet ilyenkor? Fogja a papirusz tekercset és elvándorol, csak itt nem egy dűne mögé, hanem keres egy bokros részt. Ami persze nem volt, de nem is ragoznám tovább, mindenkinek a fantáziájára bízom, ennek a kényes szituációnak a megoldás kulcsát.
A mai nap sem múlt el izgalmak nélkül. Hiába választottuk a könnyebbik utat és körbeautóztuk egész Észak-Szenegált, csakhogy kíméljük a jobb első csapágyat, alig húsz kilométer megtétele után felforrt a hűtővizünk. Tegnap is vacakolt már a hűtés, valahol eltűnik belőle a víz, de akkor elég volt 200 kilométerenként beletölteni néhány litert. Szerencsére itt a szenegáli falvakban van vízcsap vagy kút, ezért gyorsan utána tudtuk tölteni a készleteinket, és észrevettük, hogyha tudunk haladni legalább hatvannal, akkor nem forr fel a víz. Mindenesetre Laci beleöntötte még a nála levő hűtőtömítő adalékát is, és milyen jól tette, azóta megszűnt a vízfogyás. (kop-kop-kop) (Gábor)
Reggel táborbontás, pálinka, indulás. Napi rutin. Istenem, add, hogy egyszer találkozzam azzal az emberrel, aki feltalálta ezt a fajta félautomata sátrat…
A mai utat szavannán, jó földúton kezdtük. 30-35 km megtétele után értük el az aszfaltot. Paji, a szamovár ezalatt kétszer főzte le a teavizet. Bár nagyon nem szeretem a hűtőtömítő folyadékot használni, mert elveimmel ellenkezik, most mégis ez következett. Beöntöttem. Jelentem, helyreállt a rend. A vízfogyás megszűnt, a hőmérőmutatója úgy áll középen, mint a cövek. Ettől függetlenül 50 kilométerenként ellenőrizzük a rendszert, de semmi probléma. Kényelmes tempóban, vidáman kocogunk vagy 200 kilométert. Rengeteg flamingót, és pelikánt láttunk egy tónál. Több ezer darabot. Kicsit fotózgattunk. Délután kettő körül értük el az aszfaltról való letérés koordinátapontját. Innen következik ismét 45 kilométer szavanna. Ezt úgy kell elképzelni, hogy nincs út. Csak a füves pusztaság. Iránytűvel navigálunk a célpontra, és megyünk egyenesen mindenen át. Tényleg élvezetes játék, a terep igen könnyű. Igazából akár egy kétkerékhajtású autóval is teljesíthető volna. Simán megtaláljuk az esti táborhelyet, a „Hotel Baobab”-ot. Ez persze nem egy szálloda, hanem egy sok száz éves baobab fa. Ez egyébként egy nálunk is ismert növény. Kitaláljátok? Nem? Segítek. Mi majomkenyérfa néven ismerjük. Iszonyatosan nagy, a törzsátmérője kb. 8 méter. Megbecsülni sem tudjuk, hány száz éves lehet. A táborunkat innen pár méterre dobjuk fel. És várunk. Várunk, várunk, várunk. Arra várunk, hogy jöjjön valami ismerős csapat. Már beesteledett, mikor megjött a svájci csapat. Ezekkel már régebben megismerkedtünk, de még sosem táboroztunk együtt. Hoznak magukkal két szlovén csapatot is. Hiába, ez egy nemzetközi futam. Egyébként a svájciak nem is igazi svájciak, mert két magyarból, és egy németből tevődnek össze. Gábor vagyok Bázelből. Mondja a kapitányuk, és letesz elénk két hideg sört. Szimpatikus belépő. Átdumáljuk velük ez estét. Érdekes aránypárt sikerült felállítanom, a szeszesital fogyása, és a német nyelvtudásom növekedésével kapcsolatban. Egyenes arányosságnak hívják. Lefordítom. Ahogy fogy a pálinka, egyre jobban beszélek németül. Ez is bizonyítja, hogy nem nyelvtanárhoz kell járni, hanem kocsmába. (Laci)
