Üdvözöllek kedves látogató!
Nem tudom, hogy találtál ide, de nagy valószínűséggel érdekelnek a kalandok, vagy éppen Afrika, esetleg maga a Budapest – Bamako futam. Ebben a témában persze rengeteg blogot lehet olvasni akár még az idei futamról is, de hát ahány induló, annyi történet, annyiféle szemszög. Természetesen mi is dokumentáljuk naplószerűen a történéseket, de ezt inkább csak az otthon aggódó rokonok miatt tesszük. Amitől a mi írásunk kicsit más lesz, mint a többieké, hogy nagyobb hangsúlyt fektetünk majd az emberi dolgokra. Érzésekre, gondolatokra, benyomásokra, ami egy ilyen út során éri az utazót. Gyakran olvasom korábbi bamakós történetekben, hogy barátságok mennek tönkre az út alatt, sőt még olyat is, hogy valaki már az első héten úgy összeveszett a szerelmével, hogy a lány egyszerűen kiszállt az autóból és elindult hazafelé. Valóban ekkora traumát tud okozni az összezártság, az egymásra utaltság? A másik gyakran felbukkanó fogalom a „kulturális sokk”. Az európai ember találkozása a valódi szegénységgel, a nyomorral és a vele járó fájdalommal. Amikor egy anya nyújtja feléd a gyermekét, hogy vidd el innen magadhoz, mert ott csak jobb lehet az élete. Amikor meglett embereket sírás fojtogat, ha látják a vályogkunyhóban élő gyerekeket, amint önfeledt mosollyal játszanak a neki átadott filléres ajándékokkal. Engem ezek a kérdések foglalkoztattak a legjobban, és mivel a puding próbája, hogy jól felfaljuk, vásároltam magamnak egy nevezést túra kategóriába és bekéredzkedtem egy vadidegen fickóhoz autóstopposként, hogy saját bőrömön tapasztaljam meg ezeket az élményeket, feszegetve saját lelki és fizikai tűrőképességem határait.
Laci egy Bamakót megjárt veterán és azóta már egyáltalán nem idegen. Találkozásaink során megismertük egymást annyira, hogy be merjen vállalni engem a közel tizenötezer kilométeres útra. Ráadásul ő is nagy blogger, ezért úgy gondoltam, azzal dobhatnánk még fel az úti beszámolót, ha párhuzamosan írnánk le az élményeinket ugyanebbe a blogba. Ezért most át is adom neki a szót, hogy mesélje el a kocsi vásárlás és felkészítés viszontagságait. (Gábor)
Gábor kitalálta, hogy csináljunk egy blogot. És ez nekem tetszik. Mert eddig mindig utólag írtam a történeteket, de a mostani elképzelések szerint naponta írjuk párhuzamosan, és mikor lehetőség van rá, mindig feltöltjük. Így többé-kevésbé naprakész híreket kaphatsz rólunk. Jó szórakozást!
Ez lesz a harmadik Bamakom. Kérdezhetitek, minek megyek oda, ahol már kétszer jártam. A válasz egyszerű, vonz. Vonz a kaland, az ismeretlen, a világ egyik legjobban eldugott szeglete. A kultúrsokkon azt hiszem, én már túlvagyok. Álláspontom szerint Afrikát nem lehet megmenteni egy terepjáró ablakából kiadogatott "üveggyöngyökkel". Nem is fogok erre törekedni. Viszont reményeim szerint a gyerekeknek osztogatott szaloncukorral és csokoládéval pillanatnyi mosolyt csalhatunk az arcukra. Ennyi, és nem több. Az a fél perc, amíg megeszik a szaloncukrot. Mert a hajléktalannak is az a két perc a boldogság, amíg megissza a kannásbort. Egy földrész életének jobbá tétele nem a feladatom (feladatunk). Carpe diem. Élj a mának, vagy inkább a pillanatnak. Bármilyen furcsa is, számomra most már erről szól a történet.
Gáborral a fórumon találtuk meg egymást. Ő csapatot keresett, én csapattársat. Megismerkedtünk, és egymás kezébe csaptunk. Túl vagyunk már néhány találkozáson, megbeszélésen. A családokat is összeismertettük egymással, egy grillezés, és egy éjszakába nyúló beszélgetés keretében. Gábor úgy fogalmaz, hogy bekéredzkedett egy autóba stopposként. Én úgy mondanám, hogy találtam egy társat, akivel teljesen egyenrangú félként fogjuk megélni az idei élményeinket. Jelen felállás szerint, úgy gondolom, Gábor fogja képviselni a józan megfontoltságot, én pedig az akadályokat legyűrő lendületet. Ő ért az elektromos kütyükhöz, én inkább a műszaki dolgokkal leszek elfoglalva. Ő jól navigál, én pedig szeretem az Unicumot sörrel. :-) Ő beszél angolul, én meg eligazodom a helyi népek közt. (Akik persze egyáltalán nem beszélnek angolul, viszont ők is szeretik a sört.) Mindketten megfordultunk már a világ számos pontján, és mindig megúsztuk. Remélem ezúttal is így lesz. Mert ami nem öl meg, az erőssebbé tesz. Gábor kicsit tart az összezártságtól, mert már sok széteső barátságról olvasott, melyeket felőrölt az összezártság. Én is félek az egymásra utaltságtól, viszont személyes tapasztalatom alapján, eddig inkább bajban összekovácsolódott csapatról, (első Bamakom) és elmélyülő, megerősödő barátságról (második Bamako) tudok beszámolni. Bízom benne, hogy most is így lesz... (Laci)
Ejtsünk néhány szót csapatunk harmadik tagjáról is! Őt a mi gyermekünknek tekintem. Ő "Paji". Anyja neve: Mitsubishi, apja neve: Pajero. Keresztapja Wagon. Teljes nevén Mitsubishi Pajero Wagon 3,2 GL. Továbbiakban csak Paji. Született: 2001. 05. 10. Tehát még fiatalkorú. Bőrszíne ezüstszürke. A neme még nem derült ki. A sors a mi gyámságunk alá helyezte, így jöhet velünk Afrikába, világot látni. A szorgos Japán kezek 3200 köbcentis szívvel látták el a kicsikét, és felszerelték mindenféle kényelmi extrával. Kapott dupla klímát, automata váltót, bőrkárpitot, tempomatot, motoros ülést, stb. De ami ennél fontosabb, összkerékhajtást, felezőt, és difizárat is. Hogy ezeknek értelme is legyen, megajándékoztuk kicsinyünket terepcipőcskékkel, gallytörővel. Egyébként már egész szépen totyog. Eddig eltotyogot 160.000 km-t. Hogy jól lássunk, kapott előre két nagy reflektort. A kommunikáció megkönnyítése érdekében felszereltük CB rádióval. Nem szeretünk eltévedni a világ másik pontján, ezért viszünk két Garmin navigációt, hogyha a mi kicsinyünk térdre bukna a csúnya nagy Szaharában, majd felsegítjük egy kipufogóról működő emelővel, és teszünk a lába alá homokvasakat. Minden gondos szülő visz a gyermekének a kirándulásokra egy cumiban teát, mi is viszünk 20 literes cumiban gázolajocskát a mi kicsinyünknek. Ha bekakil, vagy bepisil, lesz nálunk tartalék pelus, szűrő, hogy tisztába tegyük. A motorját esténként 10 W 40-es babaolajjal ápolgatjuk majd. Reméljük, csemeténk meghálálja a törődést, és sok boldog pillanatot okoz majd a gazdáinak.(Laci)
Útra készen. Szép nem? Majd jól összekoszoljuk.
Beszéljünk egy kicsit az adományozásról is!
Afrika nyugati része szegény, nagyon szegény, és fejletlen. 10 % feletti csecsemőhalandóság, 60% feletti írástudatlanság. Megdöbbentő számok! A Budapest-Bamako Rally résztvevőinek minden évben feladata az adománygyűjtés és ezt az idén is komolyan vettük. Támogatóinktól szereztünk 6 db LCD monitort, és egy zsáknyi gyerekruhát. Köszönjük! Ezt ma elvittem az AHU irodájába, ahonnan kamionnal fogják szállítani a rendeltetési helyükre. Mi a kocsiban viszünk magunkkal rengeteg édességet és két doboz iskolának való tanszert, füzeteket, tollakat, ceruzákat, számológépet, vonalzókat, stb. Ezt a megfelelő helyszínen kívánjuk majd átadni, valamely elmaradott oktatási intézmény támogatására. Reméljük jó helyre kerülnek majd ezek a holmik és sok lurkónak okoznak nem kis örömöt! (Laci)
Ha valakinek van kedve és ideje olvasgatni, az innen letöltheti az itiner első részét, ami hasznos tanácsokkal lát el így indulás előtt. Érdekes olvasmány!
Ha pedig kíváncsi vagy az útvonalra, bejelölgettem egy két dolgot a térképen:
Budapest-Bamako 2012 nagyobb térképen való megjelenítése